Tényleg egy pofon vezetett Ady Endre és Léda, azaz Brüll Adél közötti végleges szakításhoz, melynek emléke az irodalomtörténetbe is beíródott? A legendás költő és múzsájának kapcsolata szenvedélyes, de viharos volt, tele felemelő pillanatokkal és mélységes konfliktusokkal egyaránt. Ez a drámai viszony inspirálta Ady egyik legmegrázóbb és egyben legszebb alkotását, az „Elbocsátó, szép üzenet” című verset. Az 1912-ben íródott mű nem csupán egy személyes búcsú, hanem egy korszak lezárásának szimbóluma is.
A költemény keletkezési körülményei ma is számos találgatásra adnak okot, különösen az említett „pofon” mítosza. Bár a fizikai erőszak ténye vitatott, a lelki pofon, a végső elutasítás érzése mélyen benne élt Adyban, és ez a fájdalom transzformálódott művészetté. Az „Elbocsátó, szép üzenet” az a vers, amelyben Ady végérvényesen lezárta Léda-korszakát, kegyetlen őszinteséggel és mégis megrendítő szépséggel búcsúzva egykori szerelmétől. Ez a mű nemcsak a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb szakítós verse, hanem Ady költészetének egyik csúcspontja is, mely örökké emlékeztet a szerelem, a szenvedés és az alkotás összefonódására.