Galgóczi Erzsébet: A Kádár-korszak írónőjének belső harca mássága miatt

Galgóczi Erzsébet, a Kádár-korszak egyik legjelentősebb írója, hosszú éveken át vívott belső harcot önmagával, mielőtt széles körben elismert alkotóvá vált. Ez a mély, személyes küzdelem elsősorban másságából fakadt, amelyet a korabeli szocialista társadalom normái élesen elítéltek vagy tabuként kezeltek. Az önelfogadás és a társadalmi elvárások közötti feszültség komoly lelki terhet jelentett számára, ami gyakran manifesztálódott az írásaiban is. Munkássága később éppen erről a hiteles belső vívódásról és a tabuk ledöntéséről tanúskodott, ezzel is utat mutatva sokaknak.

A „Legyek hisztériás idegroncs?” kérdés, mely feltehetően saját belső vívódását tükrözte, jól mutatja azt a drámai dilemmát, amellyel egyéniségének elfogadása kapcsán szembesült. Ebben a korszakban, ahol a konformitás volt az elvárás, Galgóczi Erzsébetnek óriási bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy saját identitását felvállalja, legalábbis az írásain keresztül. Ezek a személyes tapasztalatok mélyen áthatották regényeit és novelláit, hitelesen ábrázolva az egyén és a rendszer közötti konfliktust, a perifériára szorultak érzéseit. Életműve máig fontos referenciapont marad a magyar irodalomban, nemcsak a Kádár-korszak kritikus ábrázolása, hanem az önazonosság és a másság elfogadásának örök témája miatt is.